A robotizált folyamatautomatizáció (RPA) piacán működő UiPath volt Románia első unikornisa, vagyis olyan vállalkozása, amelynek cégértéke meghaladta az 1 milliárd dollárt. Ez a szám azonban 2018 eleji. A céget azóta már a new york-i értéktőzsdén jegyzik, kb. 35 milliárd dolláros értékelés mellett. Daniel Dines és Marius Tirca tehát egy bukaresti panelből „megcsinálta” azt, amelyről sok volt/jelenlegi/jövőbeli cégalapító álmodik: beléptek a topligába. A UiPath azonban nem az egyedüli unikornis a régiónkból, amely mostanában átlépte a bűvös egymilliárdot. De vajon mi kellene ahhoz, hogy nekünk magyaroknak is legyen hasonló történetünk?
Hetek óta olvasgatom az angolszász üzleti sajtó cikkeit az UiPath-ról és alapítóiról. Daniel Dines és Marius Tirca szerénynek, céltudatosnak, szakmainak tűnnek, illetve olyan valakiknek, akik nem felejtették el, hogy honnan jöttek. Inspiráló közép-kelet-európai történet az övék, amiből szerencsére egyre több van Európa innenső felén. Persze mindezek mellett ott vannak még a kevésbé örömteliek: közpénzen felpumpált politika közeli vállalatok, korrupció, átláthatatlanság, középszerűség, hullaszag.
Ugyanakkor hiba lenne utóbbiakra túlzottan fókuszálni, vagy hagyni, hogy ezek elhomályosítsák olyan startupok valós sikereit, mint például a magyar Shapr3D és Bitrise, vagy éppen a cseh Kiwi.com és az észt Wise. Ezek mindegyike ugyanis a jövőről szól. Egy jövőről, ahol az ötlet, a kitartás, a kemény és áldozatos csapatmunka, valamint a fejlődésbe és az ügyfélközpontúságba vetett hit rendíthetetlen.
Siker és siker között azonban van különbség. Mire gondolok? Elsősorban arra, hogy vajon mi az oka annak, hogy az olyan közel vagy már bőven 1 milliárdos startupok, mint a Vinted (Litvánia), a Wolt (Finnország), a Bolt (Észtország) a Rohlik (Csehország) vagy éppen a fentebb emlegetett UiPath nem tőlünk, Magyarországról indult. Főleg, ha mindehhez hozzávesszük, hogy a 2010-es években a régiónk startup ismertségét még nagyban a Prezi, Ustream, LogMein triumvirátusa határozta meg. Nekünk voltak majdnem unikornisaink. Azóta viszont az előbb emlegetett cégek sikerét igazán egyetlen hazai startup sem közelítette meg, miközben már azok sem voltak Wolt-szintű durranások.
Dehogy miért fontos ez? Saját, közel sem tudományos vélemény szerint azért, mert egy ilyen startupnak hihetetlen a multiplikáló ereje, sokkal több, mint bármilyen néhány 10 vagy 100 milliós cégnek. Ezalatt persze nem azt értem, hogy utóbbi cégek nem sikeresek, fontosak vagy nem elképesztő eredmény egy ilyet megépíteni, mert nagyon is az. Minden vállalkozás, amit nulláról indítanak és életképes (= munkát, bevételt, jobb életet ad az alapítóinak, munkatársainak és büszkeséggel tölti a közösséget, ahonnan indult), földöntúli eredmény.
Egy milliárdos cég felépítése, biztos működtetése és ereje ugyanakkor más liga. Kicsit olyan, mint sportban a klasszis húzóemberek jelentőségé. Önmagában egy csapat sem lesz hosszú távon sikeres attól, hogy egy Messi vagy Szoboszlai a soraiban van, miközben mindenki más gyenge képességű. Ha viszont Messi és Szoboszlai társai is jók, az ő teljesítményüket is magasabb szintre emeli a klasszis.
Üzleti nyelvre fordítva az analógiát: egy unikornis hírverést jelent, nagyobb média és befektetői figyelmet, sikeres működés vagy exit esetén pedig olyan extra tudást és tőkét, amit aztán a helyi vállalkozói közösség a saját előnyére fordíthat. PayPal Mafia. Skype Mafia. Rengeteg a jó példa. De nem csak külföldön, hanem már itthon is, pl. a Distinction története, még ha jóval kisebb léptékben is. Mit jelentene akkor egy dollármilliárdos magyar cég befutása… szerintem sokat, nagyon sokat.
Közel vagyunk ehhez? Talán igen. Talán nem. Nem tudom. Amit viszont tudok, vagy legalábbis érzek, hogy a következőkön mindenképpen változtatnunk kell ahhoz, hogy ez a siker valósággá válhasson:
Nagyobb összetartás, erősebb tudásmegosztás, közösségi érzés. A versenyszférában eltöltött kb. évtized alatt (sőt, még előbb, már a külföldi tanulmányaim alatt is) folyamatosan szembe jött, hogy mi magyarok sokkal kevésbé bízunk egymásban, mint más nemzetek tagjai. Sem a cégeken belül. Sem a cégek egymás között. Még, aki az elején nyitottabb, egy idő után az is behúzza a féket. Holott ennek nincs értelme. Egymást segítve mindenki előbbre juthat. Ezért is remek minden olyan kezdeményezés, mint a Bridge Budapest (Pistyur Vera) vagy a Startup Hungary (Biás Csongor), akik startup közösséget és ehhez kapcsolódó tudásbázist építenek, amire mások alapozhatnak. Illetve Csanády István és Balogh Péter írásai, akik sallagok nélkül, hitelesen beszélnek a kihívásokról, amikkel a cégépítés jár.
Proaktivitás serkentése. Bár a mostani huszonévesek ebben már lényegesen jobbak, mint például az én korosztályom (harmincasok), azért még aktivitásban is van hova előrelépnünk másokhoz képest. Egy román vagy baltikumi fiatal számára teljesen természetes, ha tudásra/infóra/kapcsolatra van szüksége, hogy utána megy, minden fórumon, hajlíthatatlanul. TikTok, Twitter, Messenger, E-mail, Viber, Twitch, konferencia, miegymás. Nyilván a bullshitet, mellébeszélést el kell kerülni, de ha valakinek jó ötlete van, őszintén érdeklődik valami iránt, akkor kérjen támogatást, visszacsatolást attól, aki érzése szerint segíthet. Mert legtöbbször meg fogja kapni.
Nem technológiai eszköztár elismerése. Technológiában irtó jók vagyunk. Ebben viszont mindenki más is jó a régióban. Értékesítésben, kommunikációban, marketingben viszont közel sem, bármennyire a fél országnak ilyen diplomája van. Ezen változtatni kell. Enélkül nincs siker. Sokan hajlamosak ezeket a területeket lesajálni, úgy gondolni rájuk mint, amit bárki tudhat. Kb. mint futballistának lenni vagy politikusnak. Ehhez mindenki ért. Pedig kevesen. Ráadásul még kevesebben, akiknek valós, nemzetközi szintű tudásuk van. Rendszerszinten nem tudom mit lehetne csinálni, csak érzéseim vannak, személyes szinten viszont sok mindent lehet tenni: online kurzusok, könyvek, cikkek, külföldi munkavállalás.
Nemzetköziség erősítése. Utóbbi pár évben több startuppal is volt dolgom a régióból, és amíg a magyaroknál sokszor az volt a recept, hogy a csapatot magyarok alkotják, kizárólag, és a fő cél a régiós terjeszkedés (maximum), addig más nemzetek cégeinél rendre vegyesebb volt a csapatösszetétel, míg az ambíció minimum egész Európa meghódítása volt, de inkább globális. Szoktam itt-ott olvasni, hogy ez nyelvi sajátosság miatt van, a szocializmus öröksége, a mérsékeltebb mobilitás hatása. Meglehet, hogy így van. Pozitív tendencia viszont, hogy az igazán gyorsan növekvő és médiában gyakran hivatkozott magyar startupok (pl. SEON, Bitrise, Shapr3d, AImotive, Supercharge, Menten AI, Scipher Medicine) már elsősorban globális piacra lőnek, sokszor külföldi HQ-val, diverzív csapatokkal. Ezt kell serkenteni.
Hamisság elutasítása. Nálunk szinte bárkiből lehet szakértő. Szakmainak álcázott kamuzással, amit lehetőség szerint minél hangosabban és gátlástalanabbul kell előadni, ma bárki ismertté válhat. Persze ez régen sem volt másként, és ez a káros tendencia nem csak magyar sajátosság. De nekem utóbbi fáj jobban. Rengeteg középszerű oktató, kutató, coach, üzleti tanácsadó köszönheti itthon annak az egzisztenciáját, hogy egymás vállát lapogatják, egymást hivatkozzák, egymást hívják a többi középszerű „szakértővel”. Ennek divatja van. Dacára az Európai Uniónak, a lehetőségeknek, a nyelvtanulásnak, a nemzetközi vérkeringésbe történő csatlakozásnak, itthon még mindig sokszor párhuzamos válóságok vannak, sok területen. Kamut pedig ritkán kiáltanak azok, akik megtehetnék. Sajnos. Vannak, akik féltik a saját karrierjüket. Vannak, akiket ez egyszerűen nem érdekel. És vannak, akik maguk is oda szeretnének kerülni. Ahhoz azonban, hogy legyen hunikornis, több is, a jövőben a hamissággal is le kell számolnunk. Hála az égnek jó tendencia itt is van, pl. a fentebb emlegetett Csanády/Balogh írások, de ennél több kell. A kamu ne legyen opció.
A fentiekben tehát arra kerestem a választ, hogy szerintem mi kell ahhoz, hogy legyen végre magyar hunikornis. A lista nem teljes, sőt, lehet nem is kellően pontos. Szerencsére azonban, látva az elmúlt 1-2 év pozitív változásait, talán nem vagyunk távol ettől a mérföldkőtől, mert ezen mások is gondolkodnak. Sokan. Ráadásul sok olyan alapító/befektető, aki érdemben tud ezért tenni, változtatni.
De fontos, a hosszú távú sikerhez, fenntarthatósághoz nem csak ők kellenek majd, hanem mindenki. Pár hunikornishoz ugyanis talán elengedő az ő munkájuk. Többhöz viszont mindannyian kellünk, mint társadalom.
Bízom benne, hogy mindkét transzformációt látni fogjuk.
…
És szerintetek mi kell ahhoz, hogy a következő UiPath magyar legyen?